hu / en

Kevesebben jelentkeznek Magyarországon egyetemre, mint három éve

Holb Éva és Vit Eszter írása a KRTK blogban a Portfolion

 

“A felsőoktatási jelentkezőszámok a 2020-as visszaesést követően stabilizálódni látszanak egy, a 2019-es értékektől és az azt megelőző évek tendenciáitól elmaradó szinten. Tanulmányunk alapján azt mutatjuk be, hogy makroszintű adatok fényében ez a trend összefüggésbe hozható az emelt szintű érettségi és a minimumponthatár követelményének bevezetésével.

(….)

Mindez azért is releváns, mert bár a hazai közéleti diskurzusban gyakran megjelenik a diplomások „túltermelésének” képe, nemzetközi összevetésben ez aligha tekinthető valódi veszélynek. Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkező népesség aránya a 25 és 34 év közötti felnőttek körében 30,7 százalék, ami továbbra is jócskán elmarad az EU27 (40,5 százalék) és az OECD országok átlagától (45,5 százalék). Mindeközben a felsőfokú végzettségű fiatalok foglalkoztatottsági előnye az alacsonyabb végzettségűekhez képest felülmúlja az EU27 átlagát. És hasonlóan, az OECD felnőttek kompetenciáit vizsgáló felméréséből is az látható, hogy Magyarországon az alapvető kompetenciák terén az OECD-átlagot jócskán meghaladó különbség mutatkozik az alacsonyabb és magasabb végzettségű felnőttek között.”

⮚ Tovább a teljes cikkre – KRTK Blog – Portfolio  – 2022. április 30. –  Vit Eszter, TK | Holb Éva Marianna, KRTK

 

2022

Okt

04

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

26

27

28

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

5

6

Következő hónap >